Dr. Tóvári Judit honlapja

Honlap Írjon nekem! Honlap-térkép Fogalmak szótára Segédkönyvtár

 


 

A városfejlődés Az önkormányzat A városi elit Összegzés Irodalomjegyzék

 

Honlap
Fel

A városfejlődés sajátosságai

 

A város hatalmi elitjének alakulására, mozgására, gazdasági lehetőségeik ki­használására számos befolyásoló tényező volt hatással. Ezek egyike a természet és gazdaságföldrajzi adottságoktól is befolyásolt lakókörnyezet, a város funkcionális szerepkörének és az azok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális intéz­ményeknek a  megléte. Ezek mellett olyan tényezők is befolyással bírtak, mint a település kereskedelmi, közigazgatási, kulturális vonzáskörzete, amelyek alakították a társadalomszerkezetet, hangsúlyossá téve egyes foglalkozási ágakat és jelezve mások hiányát. A város gazdasági szerepe, funkcióinak bővülése hatással volt a helyi társadalom jellegére, amit a migráción túl korlátozott regionális szerepköre is befolyásolt. Ezért szükségesnek tartjuk röviden vázolni azt a gazdasági és tár­sadalmi környezetet, amelynek a helyi hatalmi elit tevékeny részese volt.

DIÓSGYŐR  VONZÁSÁBAN.       Miskolc fejlődését évszázadokon keresztül meghatározta, hogy a diósgyőri koronauradalom mezővárosa volt. A XVIII. század elején negyven évre megváltotta ugyan a földesúri szolgáltatásokat, de az 1775-ben megkötött Grassalkovich szerződés visszavetette a fejlődésben. Ekkor született az elhatározás a szabad királyi városi jog elnyerésére, amely évszázados küzdelemmé terebélyesedett és csak 1907-ben került pont a végére.  Miskolc szabadalmas kincstári mezőváros, 1836-tól rendezett tanácsú község saját első folyamodású törvénykezéssel, közvetlenül Borsod vármegye fennhatósága alatt, amelynek önállósulását 1848-ban Szemere Bertalan is egyengette. A községi választásokról rendelkező 1848 : XXIV. tc. lehetővé tette, hogy első bírósági hatósággal ellátott rendezett tanácsú községek a szabad királyi városokról szóló törvénycikk választásokról, választókról és képviselőkről szóló rendelkezései szerint rendezzék tisztújításukat. Ez a helyzet a következő alkotmányos időszakban, 1860/61-ben is fennmaradt és az e törvény alapján választott képviselőtestület 1867 és 1871 között is e korai polgári városjog szerint működött.

A kiegyezés után az 1871 : XVIII. tc. értelmében rendezték  Miskolc jogállását. A rendezett tanáccsal ellátott városnak 200 tagú képviselőtestülete lett, amelynek felét a legtöbb állami egyenes adót fizető, másik felét pedig a választott tagok alkották. A maradék földesúri terhektől – amelyek 1871 utáni fennmaradása a vagyonnal alig rendelkező várost igen súlyosan érintették és hátráltatták fejlődésében – csak 1877-ben tudott megszabadulni. Az önálló törvényhatósági jog elnyerése 1907-ben (1909. január 1-jével kezdődő hatállyal) már a tőkés fejlődés útjára lépett város eredményeinek az elismerését is jelentette.

 

GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI KÖRNYEZET

Miskolc várossá fejlődését, különleges, hosszan elnyúló formáját meghatározta természetföldrajzi fekvése. Az Alföld és a hegyvidék völgyeinek találkozásánál épült a Bükkből lefutó patakok mentén, keleti határában a Sajó medrével. Dombjain a legrégibb időktől kitűnő szőlő termett, a borok minőségén és jó hírén pedig a tanács féltékenyen őrködött. A szedés idejét is mindig maga határozta meg. A rendelkezésre álló vízi energia, a fa, Gömör vasérc és Borsod szénmedencéje iparalapításra ösztönöztek a városkörnyéken, és egyúttal meghatározták az iparágakat is. (Vashámorok, faszén és mészégetés, üveghuták, bőrfeldolgozáshoz kapcsolódó iparágak és malomipar.)  A korai ipar termékeit – csakúgy, mint az 1868ban termelni kezdő diósgyőri vasgyár termékeit – csak Miskolcon keresztül lehetett elszállítani, az ipari népesség ellátására viszont –  a város mezőgazdálkodásra csak korlátozottan alkalmas szűk határa miatt  – az Alföldről kellett hozni a mezőgazdasági terményeket. Útjai nemcsak az Alfölddel, hanem a Felvidékkel is összekötötték. A város a Felső-Magyarország felé irányuló kereskedelem tranzit állomása volt és a 19. század harmincas éveiben még Lengyelország is korlátlan felvevőpiacnak számított.[1]  (A Krakkó felé vezető utak még Nagy Lajos király idejében épültek  ki.)

Miskolc gyáriparának körvonalai a közvetlen környék iparalapításaiban bontakoztak ki, csak később került sor gyáralapításra a városban. A kincstár 1868-ban felépítette Diósgyőrben a vas és acélgyárat, amely kielégítette a 70-es évekre kiépülő vasút sínszükségleteit, majd a 80-as évektől kezdődő és csak az 1910-es évek elejére befejeződő városi közművesítési munkák szerelvényigényeit is. A felvidéki vasi­parosok létrehozták Salgótarjánban a vasfinomítót, amely 1881-ben fuzionált a Ri­mamurányi Vasmű Egyesülettel, a Wiener Bankverein közreműködésével létre­hozva azt a hatalmas nehézipari vállalatot, amely monopolizálta a környéken – Ózdon, Nádasdon, Salgótarjánban – az acéltermékek gyártását.  Az 1880-as évek elején a kincstári vasműveket (köztük a diósgyőrit is) korszerűsítették.

A 19. század második felére a Miskolcon kiépülő vasút, a rendelkezésre álló poten­ciális munkaerő, a helyi szénmedence, a vízközelség mind olyan tényezők voltak, amelyek a nagy nehézipari üzemekkel körülfogott városban is ösztönöztek ipara­lapításra, A nemzetgazdaságban a mezőgazdaság túlsúlya, általános fejlett­ségi színvonala és a környék nehéziparát monopolizáló üzemek meghatározták a város iparának belső struktúráját, az ipari vállalkozás formáit, az üzemméretek alakulását, az ipar ágazati szerkezetét.

Az 1878-as árvíz idején  nagyrészt elpusztultak a  Szinvára telepített  vízimalmok, amelyek a lakosság ellátására a városba szállított gabonát őrölték és amelyek a szűrposztó készítésében is szerepet kaptak.[2]  Az utolsó vízimalom 1891-ben szüntette be működését. Ekkor már állt az 1864ben alapított Borsod-Miskolci Gőz­malom, amelyet 1872-ben a legkorszerűbb malomtechnikai berendezésekkel szereltek fel és ekkor létesítették közvetlen vasúti  összeköttetését a teherpályaud­varral.[3] A Gőzmalom, amely az irodai alkalmazottakon kívül 1881-ben 106, 1890-ben 140 munkást alkalmazott,[4] a legjövedelmezőbb ipari vállalkozásnak számított Miskolcon. Részvénytőkéje az induló 200 ezer forintról 1879-re 475 ezer, 1897-re pedig már egy millió forintra növekedett.[5] Ekkor vásárolta meg a losonci és a hat­vani, 1902-ben pedig a csányi malmot. Lisztkészítményeinek 0,9%-át a budapesti piacon, 66%-át Magyarországon, 20%-át a Monarchiában (főleg Ausztriában, Sziléziában, Morva és Csehországban), a fennmaradó részt pedig a Monarchia piacán kívül értékesítette.[6] 

Csak az államvasutak számára dolgozott a MÁV javítóműhely, amely a vasas szakmákban foglalkozatott  munkásait a legjobban fizette a Miskolcon működő ipari üzemek közül.[7] Az 1890-es évektől a nagyobb ipari üzemek közé tartozott még a 150 ezer forintos alaptőkével indult és ekkor 100 munkást foglalkoztató Miskolci Gőztéglagyár Rt.[8]

A környék nagy iparvállalataival szemben a magánvállalkozások számára maradt a polgári életforma szükségleteit kielégítő fa és vasbútor-gyártás, a kerámiaipar, az élelmiszeripar és a mezőgazdasági alkatrész, illetve kisgépgyártás lehetősége. Azok az iparágak biztosítottak nagyobb jövedelmet, amelyek külföldön is el tudták adni termékeiket (mint például Koós Miksa porcelánedényeit a Monarchia országain kívül a Balkánon), a helyi lakosság fogyasztóképessége nagyobb belső piacot biz­tosított számukra, vagy amelyek a mezőgazdaság, illetve a környék iparvállalatainak alkatrész igényeit tudták kielégíteni. Befolyásolta az ipari üzemek működőképessé­gét és ezen keresztül jövedelmezőségét, hogy helyben szinte alig állt ren­delkezésre szakképzett munkaerő, ami külföldi munkások alkalmazása miatt ma­gasra emelte a működtetés költségeit. Mindezekhez járult, hogy a város vezetése nem mindig támogatta az alapítást kérelmező vállalkozót telek juttatásával és egyéb kedvezményekkel .

Az 1890es években a kamarai jelentések[9] arról számolnak be, hogy  a város­vezetés nem elég rugalmas az új iparágakat, mindenekelőtt a   fonó és szövőipart meghonosítani akaró kérelmezőkkel szemben, így például az első szövőgyár csak 1905-ben[10] kezdhette meg működését, de nem tudott annyi jövedelmet felmutatni, hogy tulajdonosa bekerülhetett volna a legtöbb adót fizetők közé. A ruházati iparban – amelynek ágazatai közül kalapgyártással, kesztyű, nyakkendő és harisnyakötő-gyártással próbálkoztak vállalkozók – a magas termelési költségek, az osztrák ipar versenye és az alacsony fogyasztói kereslet idézte elő a gyors bukást vagy a vállalkozás Budapestre telepítését. Nagy reményekre jogosított az 1890es évek elején a 3040, főleg külföldi munkást alkalmazó Pelikán és Gyukits-féle, gőzerőre berendezett kalapos üzem, amely termékeit Ausztrián kívül Németország­ban és Angliában is forgalmazta. A magas vám és szállítási költségekkel terhelt drága, külföldről beszerzett alapanyag, a helyben lakó, szakképzett munkások hiánya arra indította a tulajdonosokat, hogy üzemüket áttelepítsék a kedvezőbb üzleti környezetet kínáló fővárosba. A tőkehiányon egyik-másik tulajdonos üzemé­nek részvénytársasággá alakításával próbált úrrá lenni. Így lett részvénytársaság például 1893-ban Koós Miksa majolikagyára, vagy 1908-ban Markó Pál bőrgyára, majd a Schweitzer-féle varrógépgyár.

A városi és a város környéki ipari népesség fogyasztóképessége elősegítette a kereskedelem fejlődését, de az igazi fellendülés a vasútépítés idejére esett. 1870-ben  átadták a Hatvan-miskolci, 1871-ben pedig a Szerencs-sátoraljaújhelyi vonalat, amivel az északi, északkeleti országrészek forgalmát is Miskolchoz kapcsolták, ugyanakkor  a vasúti szállítás lehetősége elősegítette a kereskedelem jellegének az átalakulását is. A 18. században jelentős kereskedelmi tevékenységet folytató görögöket az 1820-as évektől folyamatosan felváltják a regalebérlőből borkereskedővé váló, tőkét felhalmozó cégek, a korábban mindent – de főleg fűszert, gyarmatárut és textilt – áruló házaló kereskedőket pedig ugyanezen árufajtákkal nagyban kereskedők  és a modern városépítés technikai igényeit kielégítő vas­nagykereskedők.[11] A kereskedelemből élők száma az 1879 és 1900 közötti két évtizedben a lakosság közel kétszeres növekedésével szemben háromszorosára nőtt,[12] a nagy tőkét felhalmozni képesek száma viszont nem gyarapodott egyenes arányban sem a város lakosságának számával, sem a kereskedők létszámával. Inkább arról van szó tehát, hogy a kereskedelmi tőke kevesek kezén koncentrálódott, miközben a kiskereskedők pangó üzletről panaszkodtak, okolva ezért az 1898-ra kiépülő városi villamosvasutat, ami miatt a piac egy részét el kellett he­lyezni a Széchenyi utcáról és elterelni az áruszállító teherkocsiforgalmat; okolva a vasutat, amiért a teherforgalom elkerüli a belvárost. Fokozta a versenyt, hogy a századfordulóra – főleg a diósgyőri vasgyár munkásainak ellátására – fogyasztási szövetkezet alakult, így állandósult a harc a kereskedők és a szövetkezet között.[13] A 19. század miskolci ipara alapvetően kézműves jellegű volt. Ez és a főutcát elfoglaló kereskedők határozták meg a város arculatát. Az 1879-es polgármesteri jelen­tés[14] szerint ekkor a városban élő iparosok 30%-a csizmadia, 10%-a cipész, 10%-a szabó, a fennmaradó 50% pedig asztalos, tímár, lakatos, gubás és mészáros volt. Ez a foglalkozási struktúra a századfordulóra úgy módosult, hogy a ruházati ipar változatlanul vezető, 9,8%-os aránya mellett közel ekkora méretű (9,5%) lett a vas és fémipar, illetve nőtt a gépgyártás (4,7%) aránya.    

Az őstermelésből élő lakosság csekély száma és a városi népesség gyarapodása azt eredményezte, hogy a élelmiszeripari ágazatokból a mészárosok azok, akik a kézműiparosok közül még viszonylag nagyobb jövedelemre szert tudtak tenni, mel­lettük a polgárosodó városi lakosság igényeit kielégítő szabók és egykét lakatos, akik a meginduló építkezések munkálatainál működtek közre. A céhes korlátok alól felszabadult kisiparosok zöme azonban inkább megélhetési gondokkal küzdött és gyanakvással figyelte a 19. század utolsó harmadának gazdasági-társadalmi áta­lakulását. A kisiparosságra jellemző volt egy rendkívüli mértékű passzivitás, elzárkózás, ellenállás minden, az iparosokat érintő kormányzati döntéssel szemben. A céhek felbomlása után bezárkóztak szakmai ipartársulataikba, és ellenszenvvel fogadták az 1884es ipartörvényt is, amely kötelezővé tette az ipartestületek megalakítását. Miskolcon 1885-ben mindössze 27 iparos volt hajlandó belépni a testületbe, a többiek tiltakozó akciót szerveztek, amelyben kétszázon felüli létszám­ban a csizmadiák voltak a hangadók.[15] A kisiparosság a Kereskedelmi és Iparka­marától is elhatárolta magát. Ehhez a passzivitáshoz járult a gyáripar erősödő ver­senye, s a kisiparosok lassan gyári munkássá szegődtek. Helyzetüket az Ipartestület 1904-es jelentése így jellemezte: “... az Ipartestület kötelékébe tartozó 930 önálló iparosnak a 7 tizede segédet egyáltalán nem, tanoncot ritka esetben tarthat.”[16] 1912-ben már érződött a háborús nyugtalanság. A kisiparosok helyzetét tovább nehezítette, hogy tartalék tőkéjük nem lévén, hitelre nem számíthattak, és ha a kint lévő követeléseik nem folytak be, a tönk szélére jutottak. A korszakunkban nagyobb vagyonra szert tevők foglalkozási struktúrája nem tükrözi sem a lakosság foglalkozási arányait, sem a kereskedők és iparosok városon belüli arányát.[17]
 


1. tábla

Miskolc  lakosságának foglalkozási összetétele[18]

 

 

1869

1880

1890

1900

1910

 

 

Keresők száma

Keresők száma

Keresők %a ágazaton belül

Keresők száma

Keresők %a ágazaton belül

őstermelés

 

 

 

1423

7,50

1128

4,70

bányászat, kohászat

 

 

 

6

0,03

19

0,08

ipar  összesen

 

 

5211

7771

41.00

9021

38.00

vas és fém

 

 

 

 

 

2257

9,50

gép

 

 

 

 

 

1118

4,70

agyag, üveg, fabőr

 

 

 

 

 

639

2,70

házi

 

 

 

 

 

124

0,50

élelmezési

 

 

 

 

 

1551

6,50

papír, vegyészeti sokszorosító

 

 

 

 

 

221

0,90

építő

 

 

 

 

 

785

3,30

ruházati

 

 

 

 

 

2326

9,80

kereskedelem

 

 

 

1805

9,50

2383

10

közlekedés

 

 

 

1434

7,50

2176

9,20

közszolg. és szabadfoglalkozás

 

 

 

1302

6,80

1603

6,70

véderő

 

 

 

2183

11,50

2277

9,60

cseléd

 

 

 

2621

13,80

3588

15.00

nyugdíjas, egyéb

 

 

 

453

2,40

1630

6,80

összes kereső

 

 

 

18998

100

23825

100

összes népesség

21535

24319

30408

43096

 

51459

 

A tőkeerősebb, a város gazdasági fejlődésé­nek mozgatója a kereskedelem és rajtuk keresztül a kiegyezés után sorra alakuló bankok. Az 1867. és 1868. évi bő termésre alapozott nagy kivitel, a magas árak teremtette pénzbőség, párosulva a konszolidálódott belpolitikai helyzettel, gerjesztőleg hatottak újabb és újabb vállalkozások indítására. 1867-ben megalakult az Iparsegélyegylet, ami két év múlva részvénytársasággá szerveződött, Miskolci Hitelintézet néven. Egy évre rá, 1870-ben a Borsod-Miskolci Hitelbank, majd 1872-ben az Önsegélyző filléregyletből kinövő Miskolci Takarékegylet kezdte meg működését. A pénzintézetek a hiteligények kielégítésével tettek szert egyre nagyobb jelentőségre. Hogy hitelre szükség volt, azt az is mutatja, hogy a 19. század utolsó harmadában Miskolcon évente csak egykét ipari vállalat létesült,[19] leginkább a már meglevők bővítésével vagy részvénytársasággá szervezésével.[20] Új vállalkozások hitelre alapozva is indultak,[21] így a pénzintézetek és rajtuk keresz­tül a kereskedelmi tőke, amely inkább pénzintézetekbe, mint ipari vállalkozásokba vándorolt, egyre nagyobb szerepet játszottak, amit a bankok és takarékpénztárak évről évre növekedő nyeresége is mutat. 1894ben a miskolci pénzintézetek 394 ezer korona nyereséget tudtak kimutatni.[22] Ez a szám – most már csak a miskolci bankok és takarékpénztárak – hat év múlva 463 ezer, 1909-ben pedig 1.107 ezer volt. (Összehasonlításképpen Kassán ugyanekkor 186, 323, 487 ezer korona, Debrecenben pedig 378, 445 és 1909ben 1.718 ezer korona volt a pénzintézetek nyeresége.[23]) A tőkekoncentráció nemcsak vállalati, de az egyéni birtoklás szintjén is érvényesült, ami abban jutott kifejezésre, hogy nagyszámú részvény egyre szűkebb kör kezén összpontosult. 1916ban a Hitelintézet tizenhat legnagyobb részvényese átlagosan személyenként 105 részvény birtokosa,[24] a Hitelbanknál 117,[25] míg a Miskolci Kereskedelmi és Gazdasági Banknál 50, a Takarékpénztárnál pedig csak 19 részvény összpontosult egy kézben, viszont a Takarékpénztár háromszor annyi osztalékot fizetett, mint a Hitelintézet.[26] A Hitelbank – amellett, hogy itt volt a legnagyobb a tőkekoncentráció – fizette a legmagasabb osztalékot a miskolci pénzintézetek közül. A tőkekoncentráció 1910 és 1916 közötti mértékére jellemző, hogy a Hitelbanknál 1910ben 65, hat évvel később pedig már 117 részvény volt személyenként a legnagyobb befektetők kezén.[27] A Hitelintézetnél az 1910es huszonkét részvény 1916ra 105re nőtt.[28] Ekkor már mindkét pénzintézet nagy tőkés csoportok, mint a Magyar Általános Hitelbank, illetve a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank érdekkörében van.

Kulturális közintézményekben a város nagyon szegényes volt. A református iskola mellett a 18. században kapta a város az első középületet, az 1727-ben felépült vármegyeházát. Ettől az időtől tartották  Miskolcon a megyegyűléseket, amelyek révén a megyei nemesség hatást gyakorolt a városra és a 18. század szellemi mozgalmai az ő közvetítésükkel jutottak el ide, ahol 1781-ben szabad­kőműves páholy is alakult. Kazinczy ekkor tanfelügyelőként gyakran megfordult a településen és Pályám emlékezete című művében írta a páholy tagjairól, hogy “Világot teremtének Miskolcon, mely az egész tájra, mely az egész honra kilövellé sugárit”. Ekkor már három iskolája is – református, katolikus, evangélikus – volt a városnak és templomai is ekkor épültek. Ezt az ígéretes fejlődést azonban a 19. században újra és újra sorozatosan ismétlődő természeti katasztrófák, tűzvészek és járványok tették semmissé. Az 1843-as tűzvész után a város csak az egész országból érkező segélyadományokból tudott újjáépülni.[29] Az 1870-es években  – a település jellegének megfelelően – ipar és kereskedelmi iskolát alapított a város, a 1920. század for­dulóján pedig zeneiskola kezdte meg működését. A középiskoláknak így a századfordulóra – létszámát tekintve – jelentős tanári kara alakult ki. Az egyházi iskoláknak – és ezen keresztül tanárainak – a város kulturális és tudományos életében betöltött szerepét erősen befolyásolta Eger és Sárospatak közelsége. A refor­mátus gimnázium, amelynek szervezetét a sárospataki kollégium mintájára alakították ki, hosszú ideig tanárait is onnan kapta. Amíg a pataki iskola virágzott, amíg a tiszáninneni egyházkerület művelődési középpontja tudott maradni, addig mellette a miskolci iskola csak másodrangú szerepet játszhatott. Sem ott, sem Egerben nem osztották meg az erőket annyira a vallásfelekezetek, mint Miskol­con.[30] A 20. század elején azonban Sárospatak már hanyatlóban van, jogakadémiáját is szüneteltetni kénytelen, a tanítóképzőt sem tudja fenntartani. Ekkor már Miskolc is egyre inkább érzi a felsőfokú tanintézet hiányát és a helyi sajtó időnként hangot is ad ennek. Amikor 1900ban mozgalom indult egy kassai egyetem felállításáért, hirtelen fellángolt a két város vetélkedése, de egyetem nem lett Miskolcon. 1916-ban  ugyanígy szerette volna elhozni Sárospatakról a joga­kadémiát és a tanítóképzőt is, de az egyházkerület ellenállása miatt ez sem sikerült. 1919ben kezdte meg működését Miskolcon az első felsőoktatási intézmény, a városba menekült eperjesi jogakadémia.

Az 1869 és 1910 közötti negyven évben a lakosság 239%os növekedése nemcsak a foglalkozási struktúra átalakulását jelentette, hanem megváltozott a város népes­ségének vallásfelekezeti megoszlása is.

A létszámgyarapodás nagyrészt bevándor­lásból eredt,[31] aminek irányát meghatározták a kedvező közlekedési viszonyok és a környező nagyobb városok, mint például Debrecen vagy Kassa vonzereje. Az ipar szakmunkásszükségletének vonzása miatt legtöbben a felvidéki és a környező vármegyékből jöttek, az Alföldre viszont ugyanezen okból kisebb volt Miskolc hatása. A lakosságnak 1910-ben csak 42,7%-a a helybeli születésű.[32] A nagyarányú bevándorlás befolyásolta egyrészt a lakosság anyanyelvi összetételét, másrészt vallásfelekezeti megoszlását is. (Ezeket az  adatokat a 2. tábla szemlélteti.) A vallásfelekezeti változásoknál szembetűnő a református népesség csökkenésével párhuzamosan a római katolikus lakosság számarányának erőteljes növekedése, amit e vallásfelekezet tagjainak nagyobb szaporasága okozott és a bevándorlók között is nagyobb arányban fordultak elő.[33] Idegen ajkú – főleg iparos – népeket már Grassalkovich Antal is telepített Miskolcra még a 18. században, a háborúk és a sűrűn előforduló elemi csapások következtében kipusztult lakosság pótlására.

Az evangélikus egyház 1783-as összeírásában az e felekezethez tartozók között a 76 magyar család mellett 61 német és 128 szlovák családot írtak össze.[34] Az evangélikusok 25%a még 1880-ban is idegen nyelven beszélt és ugyanígy nem magyar nyelvet használt a görögkatolikusok 23%-a és a római katolikusok 15%-a.[35] Ugyanez az arány 1910-ben így alakult: az evangélikusok közül nem magyar 1,5%, görögkatolikusok 4%, római katolikusok 3,7%, görögkeletiek 16%, zsidók 2,4%.[36] 
 


2. tábla

Miskolc lakosságának  vallásfelekezeti összetétele[37]

 

 

1869

1880

1890

1900

1910

ÖSSZES NÉPESSÉG (fő/%)

 

21535

 

24319

 

30408

 

43096

 

51459

római katolikus

6632

 30,8%

7934

 32,7%

11445

   37,6%

18259

 42,3%

22005

 43%

görögkatolikus

352  

  1,6%    

365   

 1,5%

702 

  2,3%

1667

  3,9%

2123

 4,1%

református

8130

   38%

8956

   36,8%

10189

 33,5%

11989

 27,8%

14196

 27,5%

evangélikus

1576

  7,3% 

1771

  7,3%

2121

      7%

2434

   5,6%

2583

      5%

görögkeleti

75

 0,3%

147

 0,6%

74

  0,2%

161

    0,4%

169

   0,3%

izraelita

4770

   22%

5117

21%

5874

 19,3%

8551

 19,8%

10291

  20%

egyéb

 

29

 0,1%

3

 0,01%

35

0,1%

92

    0,17%

összes

100%

100%

100%

100%

100%

 

A 18. század elején telepedtek le és alkottak kompániát Miskolcon a görög kereskedők, akik nemcsak a kereskedelmi élet fellendítése miatt jelentősek, hanem sajátos kultúrát, magas műveltséget is hoztak magukkal. E vagyonos kereskedőré­teg hamarosan gyönyörű barokk templomot épített a városban, amelynek beren­dezése – pompája és művészi értékei miatt – ma is egyedülálló az ország görög­keleti templomai között. Leszármazottaik vezető szerepet visznek majd a reformkor városi politikai küzdelmeiben, vagyonuk és házasságaik révén pedig a 18-20. századi Miskolc gazdasági életében is. (Pilta, Xivkovich, Dadányi ok). Ők az első helyben lakó családok, akikhez az elit családi kapcsolatai visszavezethetők, akik a gazdasági, politikai és kulturális életben szerepet játszottak. A görög kom­pánia az 1820as években indult bomlásnak[38], és ahogy gyengült szervezeti egységük, úgy hódított tért és vette át a vezetést a kereskedelemben a Morvaor­szágból és Galíciából származó, Magyarországra a 18. század elején érkezett  zsidóság.[39] Számuk az évek haladtával állandóan emelkedett, de vizsgált kor­szakunkban a város népességéhez viszonyított arányuk nem változott, 20-22% között maradt.


 

[1] Debreczenyi Bárány Péter, Borsod vármegye némelly statisztikai tekintetben. - In: Tudományos gyűjtemény, Pest, Trattner, 1817.

[2] Veres László, Miskolci vízimalmok a XIV-XIX. században. - In: A miskolci Herman Ottó Múzeum közleményei, 14. Miskolc, HOM, 1975.

[3] Szendrei János, Miskolcz város története és egyetemes helyirata. 4.k. Miskolc, [s.n.],1911. p. 741.

[4] A Miskolczi Kereskedelmi és Iparkamara jelentése, 1881. 2. k. p. 61.; 1890. p. 46.

[5] A Borsod-Miskolczi Gőzmalom Részvénytársaság 1878. évi decz. 31-iki zárszámadása. Miskolc, 1879. -  Sugár Ignác, Malmok egyesítése. - In: Bm. L. 1897. 74.sz.

[6] A Miskolczi Kereskedelmi és Iparkamara jelentése, 1882. p. 56.

[7] Uott, 1881. 2. k.  p. 62.  Az ekkor 367 munkást foglalkoztató  javítóműhely átlagosan 35 forint munkabért fizetett a munkásainak, szemben a Gőzmalom maximális 20 forintos munkásfizetésével.

[8] A Miskolczi Kereskedelmi és Iparkamara jelentése, 1892. p. 87 és 1893. p. 116.

[9] Uott,  1891. p. 69.;  1892.  p. 105.;  1893.  p. 3.; 1894.  p.85.

[10] Uott, 1906.  p. 98.

[11] Uott, 1901.

[12] L. 1. sz. tábla

[13] Patzauer Mór vásárbérlő és társainak beadványa, amivel bérleti díjuk megfizetésének elmaradását indokolják. Tizenöt év tapasztalatára hivatkoznak. BAZ m. Lvtár, Polgármesteri iratok, 587/1900.

[14] HOM HTD  Ltsz. 53.  p. 240.

[15] Kovács Lajos, A Miskolci Ipartestület 50 éves múltja. Miskolc, [s.n.], 1935.

[16] Az Ipartestület jelentéséből idézi Kovács Lajos i.m. (1935). p. 24-25.

[17] Vö. 1. és 5. tábla

[18] Mivel Miskolc csak 1909-től önálló törvényhatóság, lakosságának részletes foglalkozási adatai csak az 1910-es népszámlálástól állapíthatók meg. Az 1910 előtti népességi adatok forrása: Magyar statisztikai évkönyv. Úf. XIII. (1905) Bp., Stat. K., 1906. p. 14. és Kovács Alajos, Miskolc lakosságának összetétele. - In: Magyar statisztikai szemle, 8. évf. 5. sz. (1930). . ; A Miskolczi Kereskedelmi és Iparkamara jelentése, 1893.  p. 136.

[19] A Miskolci Kereskedelmi és Iparkamara jelentése, 1894.

[20] L. a későbbiekben a Markó-féle bőrgyár, Koós Miksa kőedénygyára, Lichtenstein-vaskereskedés

[21] L. Leszih Miksa vállalkozását a “Gyáriparosok” fejezetben

[22] Az adatban nem különül el Borsod megye és Miskolc

[23] A Magyar Szent Korona Országainak hitelintézetei az 1894-1909. években. Bp.,[s.n.],1913. (Magyar statisztikai közlemények, ús. 35. köt.) p. 91-92.

[24] A Miskolczi Hitelintézet közgyűlése. - In: Miskolci Napló, 1916. márc. 6.

[25] A Borsod-Miskolci Hitelbank közgyűlése. - In: Uott febr. 15.

[26] A Miskolczi Kereskedelmi és Gazdasági Bank közgyűlése. - In: Uott. márc. 6.

[27] A Borsod-Miskolczi Hitelbank közgyűlése. - In: Ellenzék, 1910. febr. 15.

[28] A Miskolczi Hitelintézet közgyűlése. - In: Uott.

[29] Pilta Miklós apjának, Mihálynak irodalmi ambíciói is voltak. Miskolc vésznapjai címmel írta meg a Szivárvány albumban az 1843-as tűzvész ese-ményeit. A leírás nagyon emlékeztet a Vezúv kitörését leíró Plinius-levélre, amit ezek szerint valószínűleg ismert. Az emlékalbumot Emich Gusztáv adta ki, ennek bevételével segítette az újjáépítést: Halászy József (szerk.),  Szivárvány album  a miskolci tűzvész emlékeül. Pest, 1844.

[30] L. 2. tábla

[31] Az adatokat közli Kovács Alajos i.m. (1930)

[32] A Magyar Szent Korona Országainak 1910. évi népszámlálása. 5.r., Részletes demográfia. Bp., [M. Kir. Stat. Hiv], 1916.

[33] A bevándorlási adatokat közli Kovács Alajos i.m. (1930)

[34] Marjalaki Kiss Lajos i.m. (1930)

[35] Uott

[36] Az 1910-es népszámlálás adatai

[37] Az adatok forrása: A népmozgalom adatai községenként 1828-1900. 6. köt., Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Miskolc, Heves megye. Bp. KSH, 1979. Az itt  közölt adatok nem reálisak, mert vallásfelekezettől függően  azoknak a környező községeknek az adatait is tartalmazza, amelyeknek anya-könyvezése Miskolcon történt.  –  Egyházi anyakönyvekből és összeírásokból közli a lakosság vallásfelekezeti összetételét Marjalaki Kiss Lajos, Régi népszámlálások Miskolcon. Miskolc, 1930. – A KSH könyvtárában őrzött eredeti feldolgozási ívekből gyűjtötte ki Miskolc adatait Kovács Alajos i.m. (1930). Az 1869 és 1900 közötti adatok e két utóbbi műből, az 1910-es adatok  a népszámlálásból származnak.

[38] Dobrossy István, Kereskedő csoportok, családok és dinasztiák Miskolc társadalmában a l8. század elejétől a 19. század elejéig. In: A miskolci Herman Ottó Múzeum közleményei, 27. Miskolc, HOM, 1991. p. 152-163.

 

Copyright © 2004 Dr. Tóvári Judit

E-mail: tovarij@ektf.hu

Utolsó módosítás: 2005.03.07.