A metakommunikáció

A kommunikációt nem csupán a tudatos, szándékos, de a tudattalanból származó, önkénytelen tényezők is befolyásolják.

A metakommunikáció, kommunikáción túli kommunikációt jelent. Elsősorban a kommunikáló felek egymás közötti kapcsolatáról nyújt információt. Mit gondol a kommunikátor a vevőről, hogyan viszonyul hozzá, mennyire fogadja el, mennyire kedveli, vagy éppen nem kedveli. Másrészt információt nyújt arról is, ahogy a felek a közlés tartalmához viszonyulnak. Arról, hogy mennyire tartja igaznak, vagy nem igaznak, fontosnak, vagy jelentéktelennek a közlő azt, amiről beszél. Kifejezi a közlő viszonyát a kommunikációs helyzethez is. Hogyan érzi magát a közlő az adott kommunikációs helyzetben, és mit gondol azokról a társadalmi szükségszerűségekről és szerepviszonylatokról, amelyek befolyásolják a helyzetet (Csepeli, 1997, Buda é.n., Forgas, 1989, Hatvani, Varga, Taskó 2001).

A metakommunikációt sokan a nem verbális kommunikációval azonosítják, ez azonban durva leegyszerűsítése a metakommunikáció fogalmának. Igaz ugyan, hogy a metakommunikációt általában a nem verbális csatornák hordozzák, de mint látni fogjuk, a nem verbális kommunikációnak nem csak metakommunikatív szerepe lehet, hiszen számos egyezményes jel van például a gesztusok között. A metakommunikáció hűen tükrözi a közlő belső állapotát. A metakommunikatív jelzéseket nagyon nehéz szándékosan meghamisítani, talán nem is lehet teljesen. Bár azért tompítható, például a nem verbális kommunikáció szándékos visszafogásával, vagy az arc takarásával (napszemüveg, széles karimájú kalap, stb.) (Csepeli, 1997, Buda é.n., Forgas, 1989, Hatvani, Varga, Taskó 2001).

Mivel nehéz meghamisítani ezért van az, hogyha a szándékos kommunikáció és a metakommunikáció ellentmondásban van egymással, akkor sokkal inkább a metakommunikációs jelzéseket fogadjuk el igaznak.