Operáns kondicionálás

Az operáns kondicionálás során az élőlény megtanulja, hogy egy adott viselkedés egyedi következményekkel jár. Például a kutya megtanulja, hogy ha leül gazdája táplálékkal jutalmazza.

Thordike és Skinner szinte Pavlovval egy időben végezték kísérleteiket és írták le az operáns kondicionálás alapelveit. Thorndike effektus-törvénye alapján azok a viselkedések, amelyeket pozitív megerősítés (jutalom) követ, később sokkal nagyobb valószínűséggel jelennek meg, mint azok amelyeket negatív megerősítés (büntetés) követ.

A kísérlet leírása

„A skinneri kísérletben egy éhes állatot (általában patkányt vagy galambot) helyeznek egy dobozba, amelyet népszerű nevén „Skinner-box”-nak neveznek. A doboz belseje teljesen csupasz, kivéve egy kiálló pedált, amely alatt egy etetőtál van. A pedál felett egy kis fény kapcsolható be a kísérletvezető által. Egyedül hagyva a dobozban, a patkány körbejár, explorál. Esetleg megnézi a pedált, és megnyomja. A pedálnyomás gyakoriságának alapszintje a kezdeti pedálnyomási gyakoriság. Miután megállapította az alapszintet, a kísérletvezető bekapcsolja a dobozon kívül elhelyezkedő ételadagolót. Ettől kezdve ahányszor csak a patkány megnyomja a pedált, egy kis ételgalacsin hullik a tálba. A patkány megeszi az ételt, majd hamarosan ismét megnyomja a pedált, az étel megerősíti a pedálnyomást, és a nyomkodás gyakorisága drámaian megnő.”

A kondicionálás erőssége az operáns kondicionálás esetén is, a klasszikus kondicionáláshoz hasonlóan az időbeli érintkezéstől (kontiguitás) függ, vagyis a kondicionálás annál erősebb minél rövidebb idő telik el a válasz és a megerősítés megjelenése között. A kognitív elképzelés szerint azonban ebben a döntő szerepet a befolyásolhatóság játsza. A befolyásolhatóság alapján a kondicionálás csak akkor jön létre, ha az élőlény úgy értelmezi, hogy a megerősítés, az ő válaszától függ.
 
15. kép
Operáns kondicionálás